2014. 02. 25.

Mindig így kezdődik

Pontosabban úgy, hogy tavasszal meglátom az első virágzó üvegházi növényt, aminek a színei levesznek a lábamról és lőttek a télen gondosan megtervezett új színkompozíciónak a kertben. Szóval meglátom a növényt, beleszeretek, hazaviszem és rájövök, hogy nem tudok mit kezdeni vele, mert nem tudom szervesen beleilleszteni, a már egyébként is meglévő virágszínek közé. DE AKKOR MINEK VESZEM MEG??? Komolyan nem tudom. 
Talán mert olyan színei vannak, mint a cukorkának?
Mindenesetre hálás vagyok a holland kertészeknek, hogy ilyen vad dolgokkal örvendeztetik meg a vidéki háziasszonyokat, mint pl. ezzel a szinte begóniának tűnő primulával is.


Nem hittem el, már ez elején sem, hogy kék lesz ahogy a kép jelzi, de azért egy lilában reménykedtem. Nos, ez lett belőle. Jó, jó azért annyira nem vagyok csalódott, mert a virág gyönyörű, DE NEM EZT ÍGÉRTÉK! :-)

Szóval, minden idény így kezdődik, némi bosszankodással, szerelembe eséssel és újratervezéssel...és persze krókuszokkal és hóvirágokkal!


2013. 11. 05.

Újra kert

Most, hogy egy kicsit lehullottak a levelek, láthatóvá válik a kert igazi struktúrája. Ilyenkor szeretem kialakítani azokat a nagyobb formákat, amiket a zöld takaró miatt nyáron sosem látni. Szóval megy a ,,nem esztelen" metszés...néhány ágat megtartok télre, csak azért mert jól fog mutatni a havas összhatásban, de ezeket is levágom majd tavasszal...A rózsák rettenetesen megnőttek, a futók lehajló ágai közt alig tudtam választani, mit tartsak meg fő hajtásnak.
A buxus félkör is elültettetett, persze tetszőleges sugárral...a tervek szerint a benne lévő Mme Pierre Oger 140x140-es bokor lesz, tehát jól kitölti majd a területet. Persze kap majd kísérőnek még fehér szarkalábakat, és talán végre sikerül a fátyolvirágot is felnevelni közötte...
szarkaláb, csak fehérben vagy halványkékben...
az áhított Gypsophila...:-)


2013. 10. 23.

Őszi ültetések

Nem tudtam mi hiányzott eddig, de ma rájöttem. Mivel idén tavasszal kijelentettem, hogy MEGTELT a kert, nem ültettem már semmit fél éve. Pedig ezt sose lehet kijelenteni, mert növények jönnek-mennek, túlnőnek, eltűnnek...szóval ma újra ásót ragadtam és végre elültettem az eddig gyűjtögetett töveket, palántákat, a buxus sövényt, aminek tavaly ilyenkor már a földben kellett volna lennie...szóval behoztam a lemaradást és ez nagy-nagy elégedettséget okozott :-)

Elültettem 2 rózsát, egy Tivolit, amit mindenképpen szerettem volna, - annak ellenére, hogy sárga, de olyan nagy káposztaszerű  virágai vannak - és egy lila, nagyon illatos tearózsát. Össze fognak nőni az ágaik, és egy sötétbordó, illetve egy majdnem fekete virágú bokorrózsával a háttérben díszlenek majd.

Tivoli
Charles de Gaulle

Zrínyi Miklós

2013. 09. 17.

Betakarítás

Eltelt a nyár és eljött a betakarítás ideje.  A paradicsomok a vártnál is szebben termettek, és néhány különlegesség is beérett. a kert úgy ahogy van csapnivalóan nézett ki, mert két hét kihagyás után a gaz annyira eluralkodott a területen, hogy hagytam az egészet és csak az öntözésre koncentráltam...
Fehér padlizsán, A tojásgyümölcs!

A kukorica nem termett, meg se nőtt! úgy látszik túlgondoztam. Az uborkát meg nem bírtam leszedni, annyi termett, jövőre kevesebb is elég belőle...
Néhány nagyon szép csokor is összejött :-)


2013. 06. 23.

A kapálás, mint terápia

A rózsakertes kudarc után, egyre nagyobb örömömet lelem a zöldséges kertemben! Persze ez sem tökéletes - de mi az? - mégis megadja az egyik legősibb endorfinforrást, a saját termés felett érzett eufória érzését, ami tényleg meglepő módon képes feldobni az embert, főleg akkor, ha egyáltalán nem számít rá, és a becsmérlő megjegyzések és hitetlenkedések ellenére, mégis bekövetkezik! Így volt ez a retekkel is, ami egyszer csak hipp-hopp, ott volt, és a sok gaz között is jól felismerhető leveleivel jelezte, hogy a folyamatos esőtől elfeledett veteményes hol is kezdődik...






Azóta gazolunk ezerrel, és minden nő, mint a gomba :-) A könyvelők gyomlálnak a legjobban!

2013. 06. 12.

Láss csodát!

Igazából leírhatatlan, milyen ezerféle virágzó rózsa között sétálni. Látni az Austin szivárványkört, vagy a hatalmas törzses Gebrüder Grimm alatt állni. Celeste és Péter hozta létre ezt a rózsaparadicsomot, ami szerintem Magyarország legnagyobb magán rózsagyűjteménye! http://www.alkonyatrosegarden.com/





















...és a nagy kedvenc, a meghatározhatatlan színű szépség...