A rózsakertes kudarc után, egyre nagyobb örömömet lelem a zöldséges kertemben! Persze ez sem tökéletes - de mi az? - mégis megadja az egyik legősibb endorfinforrást, a saját termés felett érzett eufória érzését, ami tényleg meglepő módon képes feldobni az embert, főleg akkor, ha egyáltalán nem számít rá, és a becsmérlő megjegyzések és hitetlenkedések ellenére, mégis bekövetkezik! Így volt ez a retekkel is, ami egyszer csak hipp-hopp, ott volt, és a sok gaz között is jól felismerhető leveleivel jelezte, hogy a folyamatos esőtől elfeledett veteményes hol is kezdődik...
Azóta gazolunk ezerrel, és minden nő, mint a gomba :-) A könyvelők gyomlálnak a legjobban!
